TÁJÉKOZTATÓ a budaörsi óvodás illetve bölcsődés gyermekek szüleinek
Kedves Szülők!
Értesítem Önöket, hogy a Kormány 152/2020 (IV.27.) Korm. rendeletével kötelezővé tette az önkormányzatok számára, hogy településükön korlátozott bölcsődei és óvodai ügyeletet biztosítsanak munkanapokon 06 és 18 óra között,
Ennek megfelelően az ügyeletet az alábbiak szerint szerveztük meg.
Április 30-ától a Vackor Óvoda (Szabadság út 136.) kezdi meg az ügyeletet, majd ezt követően az igénylők létszámának függvényében, szükség esetén további óvodákat nyitunk meg.
A bölcsődei ügyeletet a Pitypang bölcsőde lája el. ( Dózsa György út 17.)
Az ügyeletet azon, fertőző betegségben nem szenvedő, egészséges gyermekek számára biztosítjuk, akik részére – a szülők munkavégzése vagy más alapos ok miatt – az őket eddig ellátó és gondozó szülő vagy más törvényes képviselő (a továbbiakban összefoglaló néven: szülő) igényli.
Arról, hogy a gyermek nem szenved fertőző betegségben, a szülőnek kell írásban nyilatkoznia. A nyilatkozat aláírásával vállalja, hogy haladéktalanul jelzi az ügyeleti intézmény számára, ha a gyermek mégis megfertőződne, vagy környezetében élő személyt karantén alá vonnák. Ebben az esetben az ügyeletet nem veheti igénybe, mert fertőzött vagy fertőzött környezetből érkező, illetve beteg gyermek nem mehet közösségbe.
Az ügyeletet kiscsoportos formában szervezzük meg, azt a gyermek a szülő által igényelt időszakban, de legfeljebb munkanapokon 6 és 18 óra között veheti igénybe. A vegyes életkori csoportokban legfeljebb 5-5 gyermek felügyeletét biztosítjuk.
Ahhoz, hogy a gyermek részére az ügyeleti napokon étkezést tudjunk biztosítani, a jelentkezését az ügyelet első napja előtti munkanapon 10:00 óráig kell jeleznie annak az óvodának vagy bölcsődének, ahova a gyermek a rendkívüli szünet elrendelése előtt járt.
Kérjük, hogy csak akkor igényeljék az ügyeletet, ha otthonról történő munkavégzésük nem megoldható, a munkába állásuk elengedhetetlen és a gyermek felügyeletét semmilyen más biztonságos módon nem tudják megoldani.
A járványveszély nem múlt el, és – habár minden szükséges járványügyi és higiéniai intézkedést megteszünk – nem tudjuk garantálni, hogy a közösségben a gyermek nem fertőződik meg koronavírussal. A veszélyhelyzetre tekintettel a bölcsődei, óvodai ügyeleti szolgáltatást nyújtó munkatársak gyorstesztelését előzetesen elvégezzük, a biztonsági szempontok figyelembe vételével a dolgozók védőfelszerelésben látják el ezt a szolgálatot. Előzetesen a helyiségek fertőtlenítését biztosítjuk.
Kérjük, hogy az ügyelet iránti igényüket alapvetően e-mailben, esetleg telefonon jelentsék be a gyermek eredeti óvodájának vagy bölcsődéjének vezetőjénél. Kérjük, jelezzék azt is, hogy hétköznapokon 6-18 óra között mely időszakra igénylik a gyermek felügyeletét.
A jelentkezést tartalmazó emailhez csatolják a jelen felhívás végén szereplő, szülő által aláírt nyilatkozat fényképét vagy szkennelt változatát, melyet a gyermek ügyeletre való jelentkezésekor eredetben is át kell adni az ügyeletes intézmény dolgozójának.
Kérjük, hogy saját gyermekük és a többi gyermek, valamint a velük kapcsolatba kerülő felnőttek egészsége és élete megóvása érdekében a szokásosnál is nagyobb felelősséggel járjanak el.
Budaörs, 2020. április 28.
Vágó Csaba
kabinetvezető