Mindenszentek és Halottak napja közeledtével érdemes felkészíteni a lelkünket és készülni erre az időszakra.
Mára a Halottak napján és a Mindenszentek ünnepén a családok temetőbe látogatásának a hagyománya (is) fakulóban van. Ennek sok oka közül az egyik ok, hogy változtak a temetési szokások és a családok szeretteiket gyakran nem a temetőben temetik el. Egy másik ok, hogy a szülők szeretnék gyermekeiket megkímélni a gyásztól, fájdalomtól és a szomorúságtól, ezért inkább nem mennek a temetőbe. Csak titokban lehet sírni, ha nem látja senki, nehogy megijedjenek a gyermekek. Az lett a fontos, hogy a gyermek a lehető legkevésbé találkozzon az elmúlás, a gyász témájával. Elfogytak a gyászhoz kapcsolódó rítusaink is.
Ugyanakkor a médiából számtalan formában ömlik a gyermekek felé a pusztulás, a halál, az ölés, a félelem. Az interaktív videojátékok célközönségei a gyerekek, az ezekben szereplő élőlényeknek, robotoknak több élete is van, így, miután meghaltak, életre kelnek és ott folytathatják, ahol abbahagyták, vagy, akár elölről is kezdhetik az egész életüket! Azonban, akik a képernyőn meghalnak vagy elpusztulnak, azokhoz semmi közük sincsen. A halál csupán a játék része, eleme. A valódi halál egészen másról szól.
A halállal szembeni attitűdünk az, hogy menekülünk a gondolata elől, szeretnénk kiszorítani a tudatunkból. Napjainkban legtöbbször a kórházban, idegenek között telnek szerettünk utolsó órái. A halál „medikalizálódott”, az ellátás a család, az otthon helyett, az egészségügy intézményeiben történik, ahol a személyzet veszi át a gondoskodást.
Pedig már az óvodás gyermekek is tesznek fel kérdéseket a halálról, foglalkoznak magukban, a halál gondolatával.
Szülői aggodalom és félelem, hogy mit válaszoljon, ha kérdez a gyerek. Szabad- e, kell- e erről beszélni? Mit mondjunk a halál okáról? Nem ijesztem- e meg a valósággal? Hazudhatok- e neki? Vigyük- e el a temetésre az óvodás gyermeket?
A közelgő ünnep a közös emlékezésre, beszélgetésre ad lehetőséget. Óvodás gyermekünkkel a temetőbe készülve elmondhatjuk a gyereknek, hogy azért viszünk gyertyát, koszorút a síremlékhez, hogy emlékezzünk arra, aki már nem lehet velünk. Ő is rajzolhat valamit, amit odatesz. Beszélgethetünk szerettünk életéről, a család történetéről, szomorú és akár vidám emlékek felidézésével. Figyeljünk a gyerekben felmerülő kérdésekre és fogadjuk el az érzéseit. Kérdéseire adjunk hitünknek és életkorának megfelelő válaszokat. Nem baj, ha látja a szomorúságot a felnőtten, legyünk hitelesek a nehéz helyzetekben is. A családi múltról természetesen nem csak Halottak napján beszélgethetünk, és aki nagyon nem szeret temetőbe menni, más módját is megtalálhatja az emlékezésnek.
Az ember veszteséghez való viszonyának alakulása döntően gyermekkori élményeire alapozódik. A gyermekben a halál formálódásában meghatározó a család hatása, hagyománya, vallása, a veszteségekhez fűződő viszonya. Ezért is fontos az egyéni különbségekre is tekintettel lenni, nincsen általános szabály. Az a szülő tud segíteni a gyermekének, aki a saját félelmein és veszteségein is dolgozott.
A témában nagy a segítő könyvek tárháza. Felnőtteknek például Polcz Alaine könyvei segíthetnek, gyermekeknek pedig Az élet olyan, mint a szél c. könyv adhat kiindulást ahhoz, hogy beszélgessünk velük az elmúlásról. Felnőttek és gyermekek gyászfeldolgozásával foglalkozó pszichológusok (Gyászfeldolgozás Módszer® és a Napfogyatkozás Egyesület szakemberei) segítsége is elérhető.
Hevesi Judit
tanácsadó szakpszichológus
